Hirdetés
Hirdetés

 

Kedves Olvasó!

Ez a honlap nem a szakmának, hanem kifejezetten az érdeklődő építtetőknek szól!

Ígérem, ha az elkövetkező időszakban követi a munkánkat, szinte mindent megtudhat a magyarországi médiában ma még tabuként kezelt passzívház technológiáról. A hagyományos fűtési és hűtési rendszerek beépítése nélkül létesülő házakat napjainkban még misztifikálják, pedig ez a technológia a közeljövőben teret hódít, majd kötelezővé válik.

 

Célunk a tájékoztatás, mégpedig egyenes beszéddel:

Nem másról van itt szó, mint a térben jól elhelyezett, nagyon pontos mérnöki számításokkal méretezett és megtervezett épületekről. Természetesen ahhoz, hogy a rendszer tökéletesen működjön, a kivitelezés /építés/ folyamatában a tervezési pontosságot a kivitelezőnek szigorúan, kötelezően be kell tartania.

 

Egy jó passzívház létrehozásához csak négy alapfeltétel szükséges:

- az építtetői szándék

- a tőke

- a kedvező fekvésű telek

- egy jól együttműködő tervező-kivitelező csapat.

Érdemes tudni: ha a négy alapfeltétel közül bármelyik hiányzik, az építtetéshez kár is hozzáfogni!

Amivel rendelkezünk: egy összehangoltan dolgozó, jól felkészült szakmai csapat.

Amit kínálunk: segítségnyújtás a passzívház építésére alkalmas telek kiválasztásában.

 

Cégünk mottója: nincsenek véletlenek!

Sok-sok családi és társasházat, valamint ipari-csarnokot építettem már, amikor 2009-ben megbízást kaptam egy passzívház építésére. E teljesen újszerű feladat igen komoly kihívás volt a számomra. Mivel szerettem mindig pontos, szép és takarékos munkát végezni, ehhez is így kezdtem hozzá.

E passzívház Kiskunfélegyháza Bankfalu városrészében található. Az építtető Börcsök András gépészmérnök, aki a kivitelezés során nagyon fontos szerepet töltött be. Akkoriban ugyanis hazánkban a passzívház technológia még ismeretlen, s a néhány alkalmazó által is még csak akkor tanult módszer volt. Az általam épített ház Magyarország ötödik hivatalosan minősített, egyben az eddigi legjobb (9kW/nm minősítést elért) passzívháza.

Az országban máig egyedülállónak számító ház kivitelezése során Börcsök Andrással közösen sok új megoldást találtunk ki, melyek könnyebbé, olcsóbbá és gyorsabbá teszik a kivitelezést. Ezeket, s a legújabb tapasztalatainkat a honlapunkon Önökkel is folyamatosan szeretnénk megismertetni.

 

A tanulópénzt mi már megfizettük, ezért valószínűleg érdemes ránk hallgatni!

Az építtetők az interneten, s különféle folyóiratokban passzívház építését is ajánló olyan kivitelezők sokaságát találhatják, akik állítják, hogy már építettek passzívházat. A tények azonban makacsok, s mást igazolnak, hiszen a több száz hazánkban megépült passzívházból eddig kevesebb, mint tíz felelt meg a minősítési követelményeknek.

 

Amit tudunk, az alapján folyamatosan dolgozunk, nem csak beszélünk!

Augusztus végétől várhatóan Zsámbékon családi házat, ősztől Csongrádon éttermet és panziót építünk – természetesen passzívház technológiával.

 

Nem árulunk zsákbamacskát!

A jelenleg tervezés alatt álló családi passzívházak építését a honlapunkon a későbbiekben fényképes tudósításokkal mutatjuk be. Szakmérnökeink közérthető nyilatkozatait is időről időre olvashatják.

Ha bármilyen kérdésük adódna, az "Elérhetőségek" menüpont alatt megadott telefonszámokon cégünk valamennyi szakmai vezetőjét elérhetik, mindannyian készségesen válaszolunk az Önök kérdéseire.

Remélem, felkeltettem érdeklődésüket, s bízom abban, hogy a közeljövőben egyre több passzívház épül majd hazánkban – ezzel is kímélve a környezetet, és az építtetők pénztárcáját.

 

Tisztelettel: Kormanik Ottó
ügyvezető igazgató